Karácsonyi (anti)hangulat

Ez a karácsony most valahogy más..... Idén semmi karácsonyi hangulatom nincs, pedig igazából boldognak kellene lennem, hiszen Zétivel ez az első közös karácsonyunk, tavaly ilyenkor még csak pocaklakó volt, most pedig már rácsodálkozik a karácsonyfára. Ez a legjobb az egészben idén, hogy már négyen vagyunk.

Eddig minden évben elmentünk hármasban a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra, valahogy ez volt az előkarácsonyi hangulathozó. Idén is olyan jó lett volna menni, de csak Apa ment Szávával és Mamával, mi meg Zétivel itthon kuksoltunk.Ez a szemét H1N1 az oka ennek is. Zéti november elején kruppos lett, így veszélyesek rá a felsőlégúti vírusok, influenza. A doktornéninkkel sokat beszélgettünk erről, azt mondta ne vigyük Őt emberek közé, ne talákozzon oltatlan emberekkel, így próbáljuk megóvni a betegségektől.

Így le vagyunk tiltva sok mindenkiről, rokonokról, barátokról, csavargásokról. Ez nagyon rossz, elszomorít, hogy ennyire be vagyunk korlátozva, de érte meg kell tenni, belehalnék, ha valami komolyabb baja lenne, mert nem vigyázunk rá eléggé. Olyan kicsi ártatlan, védtelen emberke...

Az egész karácsonnyal valahogy 2-3 napos elmaradásban vagyok, csúszok mindennel. Nem lett kész időre a takarítás, a tervezett menű, a sütik sem.... De ez a legkevesebb... ami a legeslegrosszabb, hogy Nagyika a kórházban tölti a karácsonyt. Levágták a lábát, a másikat is.. Nincs jól, nagyon nincs. Nemsokára 90 éves, magas a vérnyomása, cukorbeteg, hetente háromszor vesedialízisre jár, pár hete pacemakert ültettek be neki, és most már mindkét lábát elvesztette. Tudom, hogy csodák nincsenek és nemsokára elmegy... de addig is miért kell ennyi mindenen keresztülmennie? Olyan jó ember, senkit nem bántott soha, hihetetlen erős hite van Istenben, és mindig az volt a kívánsága, hogy békében, nyugalomban elaludjon. Miért nem adatott ez meg neki? Miért kell ennyit szenvednie, ennyi fájdalmat elviselnie, ennyi tortúrán átmennie?

Csak kattognak a fejemben a miértek, de tudom, hogy soha nem fogok rájuk választ kapni. Szörnyű ezt az elmúlást megélni, végiggondolni. Annyira fáj..... Sokat emleget minket, főleg a kicsit, olyan régen nem látta. Kedden volt itt a doktornéni, mert Szávának visszajött a vírus a torkába. Kérdeztem őt... csóválta a fejét, Zétit ne vigyük, bármit elkaphat... én pedig piszok gyáva vagyok....

Az igazat megvallva, önző is vagyok. Nem akarok szenvedni, nem akarok idegeskedni, nem akarok bőgni, annyit sírtam már életemben, most is sírva írok... Nem akarom látni a Nagyit ágyban, párnák közt, levágott lábakkal, vegetálva. Nem akarom, hogy ez a kép maradjon meg róla fejemben amíg csak élek. Pedig így lenne.. (most itt leírtam, hogy az apuról és anyuról milyen utolsó képek vannak a fejemben, de kitöröltem, nem akarom ennyire borzolni az idegeiteket) Azt szeretném, ha Nagyiról az a képem lenne, hogy nevetős, vidám , mint régen volt. Kedden, a műtét előtti napon beszéltem vele, olyan nyugodt és békés volt, úgy éreztem béke van a lelkében és ettől megnyugodtam. Mára ez a nyugalmam ellszállt, és csak a fájdalom van bennem.... A temetőbe se mentem ki az anyu és apu sírjához... Eddig minden évben voltunk, most képtelen voltam.... ez is csak a múltra, az elmúlásra a fájdalomra emlékeztet....

Idén várom, hogy vége legyen a karácsonynak, várom, hogy vége legyen ennek az évnek. Várom, hogy gyógyuljanak a sebek, várom, hogy jöjjön a tavasz, a szép idő, várom, hogy minden szebb legyen, jobb legyen ..... és élvezni szeretném a családomat, a gyerekeimet, az életemet, minden bajt, bút, bánatot hátrahagyva. Annyira szeretném......

Békés, Boldog, Szép Karácsonyt kívánunk!!!!

A semmi...

Tudtátok, hogy a semmi is valami? Napok óta nem írtam semmit, mert semmihez nincs hangulatom, semmire nincs időm, semmi értelmes nem jut az eszembe, semmi jó kedvem... és soralhatnám a semmiket....

Egyszóval most semmire nem mennétek velem, így inkább nem is folytatom.

Remélem hamarosan kilábalok ebből a semmire nem jó állapotból és akkor jövök ... valamivel.

PS: ... mekkora hülyeség a semmiről postot írni... ez is csak tőlem telik ki... :S

Fáradtság....

Azt hallottam, hogy végeztek olyan kísérleteket, hogy az embereket nem hagyták aludni, állandóan felébresztették őket. Egy idő után jelentkeztek rajtuk az elmebetegség tünetei.

Azt hiszem én kiváló tesztalany lennék.

Jelen pillanatban ölni tudnék 2 óra egybefüggő, nyugodt alvásért.....

Tudom, hogy ez csak átmeneti, és lesz majd jobb. De én most vagyok fáradt, nagyon nagyon fáradt.......

Kommentár nélkül

    Teltház van az Illatos úton! Volt már ilyen, de most hetek óta – az állatvédő szervezetek minden erőfeszítése ellenére – folyamatosan teltház van. A Telep feladata Budapest közterületeiről begyűjteni a kóbor kutyákat, és átvenni a lakosság megunt kutyáit. 94 férőhelyen kellene megoldani az ebek elhelyezését, ha nincs szabad kennel, akkor a régen bent lévő kutyák altatásával kell helyet teremteni.

Először a betegek, viselkedés zavaros kutyák halnak meg, utána az öregek, aztán a félősek, csúnyák, akik semmit nem vétettek, jó kutyák, szeretnék, szolgálnák a gazdájukat, ha lenne rá egy esélyük.

Nem szeretnénk senkit arra buzdítani, hogy felelőtlenül rohanjon kutyát örökbe fogadni, de ha kutyát szeretnél, akkor először az Illatos úton nézz körül! Ha a környezetedben valaki örökbefogadáson gondolkodik, irányítsd az Illatos útra!

Kísérd figyelemmel a bekerülő kutyákat a www.illatosut.hu oldalon, hátha sikerül hazajuttatnod a szomszédod elkóborolt ebét, vagy megtalálod álmaid kutyáját!

Vigyázz a saját kutyádra, hogy ne szaporítsa a befogott ebek számát!

 Készülj fel arra, hogy ha a petárda szezonban rémülten rohangáló kutyát találsz, azt el tudd helyezni, amíg megtalálod a gazdáját, mert az Illatos úton nem lesz hely! Évek óta nem fordult elő, hogy ilyen teltházzal induljanak neki a petárda szezonnak.

Ha valaki karácsonyra felelőtlenül meglepetés kiskutyát akar ajándékozni, azt beszéld le róla, mert abból a kölyökből is megmentendő kutya lesz az ünnepek után!

Küld tovább ezt a levelet, tedd fel a weblapodra, hogy sokakhoz eljusson!

Nem csak az Illatos úton van teltház, a vidéki gyepmesteri telepeken és az állatvédő szervezeteknél a helyzet ugyan ilyen rossz.

Lelenc Kutyamentő Egyesület

www.lelenc.hu  

A manó

Álommanó már megint elkerült minket az éjjel.

Este 9 kor elaludt Zézi, az első menetrend szerinti kelés megvolt. A második éjfél előtti most kimaradt, kezdtem örülni. Kár volt, fél 1-kor kelt. Ücsörgött az ágyban. Kivettem, lefeküdtünk, szopizott, de a szokásával ellentétben nem tudott visszaaludni. Egy órán keresztül vártuk az álommanót, de nem akart jönni. Pedig szegény baba mindent megtett a cél érdekében, próbált aludni, de nem ment. Dőlt jobbra, dőlt balra, dőlt előre, dőlt hátra..... Egy órás küzdelem, simogatás, dúdolgatás, tavaszi szél vizet áraszt után végre elaludt.

Fél 5-kor detto... ugyanez pepitában. Megint egy óra.... 

Aztán  7 előtt sajnos kelni kellett, Száva ment suliba. Megint kezdődnek a nem szeretem ébredős reggelek. Itthon volt másfél hétig, beteg volt, de olyan jó volt, hogy reggel szundizhatunk, nem kell felkelni. De hát ez van, a suli az suli.

Most Zézi eljátszik beszélgetve, 9 körül elaltatom, gondolom nagyon álmos lesz szegényke ez után az éjjel után. Én az vagyok, nagyon.

Szörnyek

Egy átlagos háztartás tele van a babák szemében rémisztő dolgokkal. Itt van először is a porszívószörny. Talán ő a legfélelmetesebb az összes közül. Jön, zúg, bemászik mindenhová, egy baba mit tehet ilyenkor? Rémült odításba kezd, hogy mentse meg őt anyája... Itt jön a probléma. Próbáltatok már babával a kézben porszívózni? Na ugye... Szóval ilyenkor jön anya, megmenti a babát a porszívószörnytől, aki elhallgat... és a porcicák virgonckodnak tovább.

A másik nagyon félelmetes lény a hajszárítószörny. Zétike ma este összetalálkozott vele a  fürdőszobában, amint Szávát éppen készült megharapni. Mármint a szörny. A jótestvér meg sikítva, ordítva próbálkozik elüldözni a szörnyet, hogy megmentse a nővérét......

Vannak még különböző szörnyek , mint pl. a turmixszörny és a robotgépszörny. Ezek hallatán a baba a szokásos ordítós elüldözési módszerhez folyamodik, ez mindig beválik szörnyüldözésre.

Hiába no, nehéz a babák élete.

Ízek

Zétike végre kezdi felfedezni az ízek világát. Szívesen belekóstol mindenbe amit mi eszünk. Persze korlátozott még, hogy mit kaphat, de nálunk ez óriási előrelépés, hogy nyitja a száját és mosolyogva nyalogatja a szájához tett falatokat. Nagyon sokat küszködtünk az evéssel míg idáig eljutottunk, nem szívesen emlékszem vissza rá, főleg a kórházban töltött két napra, mikor semmit nem volt hajlandó elfogadni........

Ma mandarint evett. Élvezettel cuppogta el a szájába tett apró falatkákat.

Este az én pizzámra is rávetette magát, de abból nem kapott . :))))

Humor

Ezt a viccet egy kedves babástársamtól "loptam". Nagyon tetszik, talán azért, mert híven tükrözi az én idei karácsonyi hangulatomat :))

A Mikulás karácsony előtt észrevette, hogy a 4 manósegédje megbetegedett.

De a segédmanók nem tudtak olyan gyorsan csomagolni, mint az igazi manók.

A sok baj közepette Mikulásné bejelentette, hogy az édesanyja velük fogja tölteni a Karácsonyt.

Szegény meggyötört Mikulás ennek hallatán kiment a rénszarvas szánhoz, de szomorúan vette tudomásul, hogy az 5 rénszarvasból 3 vemhes, 2 meg ismeretlen helyre távozott a kerítésen átugorva.

Ezek után a teljesen összetört Mikulás bement a házába, hogy igyon egy kis pálinkát, de azt látta, hogy a segédmanók már mindet megitták.

Erre olyan mérges lett, hogy a kezében tartott poharat összetörte. Mikor össze akarta söpörni a szilánkokat, rájött, hogy az egerek régen megették a seprűt.

Ekkor csöngettek, és a lelkileg meggyötört Mikulás ajtót nyitott.

Az ajtóban egy angyalka állt, kezében karácsonyfával.

Az angyalka így szólt:

-Hát nem csodálatos a mai nap?

Így alakult ki az a szokás, hogy a karácsonyfa csúcsára angyalkát húznak....

Sarkok

Sok minden nem történt az elmúlt két napban a szokásos dolgokon kívül. Ezért most úgy gondoltam, elmélkedek egy kicsit, hogy mégis szülessen valami iromány a blogomba, ha már létrehoztam.

Kicsit depis ma a hangulatom, talán az időjárás miatt. Talán nem, de olyan jól esik pár dolgot az időjárásra fogni....

Mindenki életében vannak sarkalatos pontok, amivel több-kevesebb probléma adódik időnként.

Az én életem tele van ilyenekkel. Most rátérhetnék a saját sarok pontjaimra, mint pl. az állandó időhiány, a főzés, a takarítás, amiket akkor végzek szívesen, ha nem tudok mit kezdeni a szabad időmmel. De mivel ez nem sűrűn fordul elő, így inkább nem ragozom a következményeket.

Szávánál a legsarkalatosabb pont a tanulás. No, azt nem szeret. A matekot szereti és érti is, de az olvasással és a nyelvtannal hadilábon áll. A helyesírással meg egyenesen háborús a viszonya. Ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ehhez vagy van valakinek füle, vagy nincs. Megtanulni iszonyú kemény meló, szenvedünk is vele rendesen.

A másik sarok nála, hogy nem hisz magában. Előszeretettel nevezi magát hülyének, butának, sőt csúnyának is. Ez utóbbihoz nem kell magyarázatot fűzni, a képek tanulsága szerint talán nem egy bányarém a gyerek. De miért kell erről őt naponta többször meggyőzni? Talán hallani szeretné, hogy ő is szép, mert mindenki csak Zétiben gyönyörködik mostanság? Talán a rejtett nagytesós féltékenység? Remélem túllép ezen, addig meg szorgalmasan győzködöm, hogy nem buta és nem csúnya.... Ha valaki tud jobb megoldást, lécci szóljon ! :))

Zétikével a legnagyobb sarokpontunk az alvás. Azt ugyanis nem szeret. Vagy sajnálja rá az időt. Vagy egyszerűen csak nem megy neki. De az is lehet, hogy én rontottam el mindent.

Babakorában még jó volt az alvókája, de mióta elkezdtek jönni a fogacskái, azóta áll a cirkusz.

Ha jó éjszakánk van, akkor csak 3-4 alkalommal kel, rosszabbakon akár 10 percenként is. Ilyen volt a 2 nappal ezelőtti is. Az esti elalvás után 30 perccel felébred, ekkor visszaaltatom és beteszem a kiságyba. Általában egyszer még felébred éjfél előtt, visszaaltatom, leteszem, ilyenkor még bírom cérnával.

Aztán 1 körül kel és olyankor már magam mellé veszem, mert képtelen vagyok ébren maradni.

Szerintem neki ez az alvás lényege. Cicit kér, pár korty után elégedett képpel, hozzám simulva elalszik. Én meg egy pózban fekve, hogy meg ne üssem, rá ne feküdjek, végignyomorgom az éjszakát. Próbáltam már mindent, visszapakolni az ágyba reménytelen, ahogy leér a feje, már ugrik fel és sírva kapaszkodik belém. Engem meg nem visz rá a lélek, hogy erőszakosabb legyek vele. Azt hiszem, ha 9 hónap alatt nem sikerült őt megtanítanom, hogy egyedül aludjon, akkor már most hiába is próbálkoznék. Inkább a pozitív oldalát nézem a dolognak, azt, hogy egy csodában van részem minden éjszaka, amikor érzem a szuszogását, beszívom az illatát, amikor átölel a kis puha kezével, ahogy időnként felébredve letapogat, hogy ott vagyok-e....... És ez a csoda az enyém, és azt hiszem, az  ilyen csodákért érdemes élni.

Halloooooo

Zéti a hétvége óta telefonál. A füléhez teszi a játéktelefonját, és félrehajtott buksival kiabálja bele, hogy haaaoooooo :)) Egyszerűen meg kell zabálni, olyan édes. Szegényt egész nap ezzel szórakoztattam, hogy Zétike, hogy telefonálsz?? A kis manó meg vezényszóra veszi a fülecskéjéhez a telefont, távirányítót, vagy éppen a rágókáját, ha az esik neki kézre, és hallózik... :-)))

Kicsi kukkok

Gondolom az olvasókban  felmerül a kérdés, hogy miért pont kicsi kukkok.

Megy az egyik gyerekcsatornán egy sorozat, ahol a színes kis figurák, a Hubák a felnőtteket kukkoknak, a gyerekeket kicsi kukkoknak hívják. Így Szávával elneveztük Zétit kicsi kukknak. Innen ered a cím, bár Száva bedobta a durcit, hogy ő nem kicsi, de hiszen nem is nagy, közepes kukknak meg csak nem hívhatom.

Szóval van nekem egy 9 hónapos kicsi kukkom, Zéti és egy 8 és fél éves "közepes" kukkom, Száva. Róluk fog szólni ez a blog.

Ők pedig a Hubák: 

A nagy elhatározás

Sok ismerősöm ír blogot. Elhatároztam, hogy én is fogok..... Majd kiderül mi lesz belőle.

Remélem nem az lesz a sorsa, mint már néhány elhatározásomnak, hogy egy idő után a feledés homályába veszik.

Felmerül a kérdés, miért ír olyasvalaki blogot, aki nem is konyít az íráshoz... sosem tudtam normálisan fogalmazni, sem humoros nem lesz az írásom, sem összeszedett... de azért majd igyekszem. De valszeg olyan lesz, mint én vagyok, kusza, rendetlen, szétesett..... és időnként cinikus.

Azért szeretnék blogot írni, hogy a kiscsaládunk mindennapjaiból megörökítsek néhány történést, gondolatot, hogy majd pár év múlva jó legyen visszaolvasni, hogy mi történt velünk, hogy a család bele tudjon pillantani és többet lássanak az életünkből, főleg a gyerekekből.

Majd idővel kiderül mennyire lesz sikeres ez a törekvésem, remélem jobban fog menni, mint tinikoromban a naplóírás.