A mai reggel jól indult, sikeresen kitört a frász. Elmentünk Zétivel a pékhez friss kifliért és péksütiért. Száva nem akart jönni, mivel már van olyan nagylány, hogy 10-15 percre nyugodtan itthon hagyhatom, nem is aggódtam.
Épp kifelé jöttünk a pékségből, mikor Száva rám csörgött. Remegő hanggal, kitörő sírással kezdte a mondókáját, hogy valami szürke füst jön a konnektorból.... levert a víz, hogy valami rövidzárlat és mindjárt kigyullad a lakás.... Mondtam neki, hogy azonnal menjen le a lakásból, máris otthon vagyok. Sírva mondta, hogy jó anya, de nagyon siess.....
Mondanom sem kell, hogy ezerrel robogtam hazafelé, a sebesség korlátozásra fittyet hányva, csak minél előbb érjünk haza és ne legyen semmi baj.
A ház előtt megálltam, Zétit a kocsiban hagytam és robogtam fel a lakásba. Száva lent állt a bejárati ajtóban, remegő lábakkal rohantam fel a lépcsőn. Szerencsére nem volt nagy gáz, én már füstöt sem láttam, valószínűleg a konnektorban hagyott szúnyogriasztó füstölt, mert éppen kifogyott. Szegény gyerek iszonyúan meg volt rémülve, azt hiszem egy darabig tuti nem akar majd egyedül itthon maradni.
Én meg imádkozom, hogy ne kapjak pár hét múlva egy levélkét, hogy esetleg lefotóztak, mert azt hiszem nagyon drága mulatság lenne, nem is írom le,hogy mennyivel száguldhattam hazafelé. De ugye vészhelyzet esetén az embernek nem jut eszébe, hogy nézze a kilométerórát.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése